4. Fejezet - Hangok

 

 Haliiii!!! Itt lenne az  újabb rész, nagyon remélem, hogy tetszik, majd nektek, én emlékszem, hogy ezt szerettem írni, bár elég parás.... Na mindegy, remélem írtok majd véleményt! :))))

     Joo Olvasást!!
                           Xx Blair

A fiatal lány, ahogy kilépett apja irodájából, a bankba rohant, s készpénzben kérte ki a csekket, nehogy lenyomoznák.
 Nem akarta, hogy családja rábukkanjon, bár azért az, hogy lenyomozzák, számára is röhejesnek tűnt.
 Fél óra múlva, meg is kapta a pénzét, közel 200 000 dollárt. Egy hatalmas táskába süllyesztette, majd nagy rohanásba kezdett hazafelé. Szerencsére a táv nem volt nagy, hiszen a városközpontban laktak, ahol mindent meg lehet találni, így az út nem volt hosszú.
 Nagyon kevés dolgot vitt magával, tárgyak közül, az egyetlen, amit magánál hagyott egy fotó volt róla és Beccáról. Telefonját kikapcsolva az éjjeliszekrényén hagyta, és már rohant is kifelé.
  Menni akart. Egy percig sem tudott volna már maradni, és nem nagyon akarta, hogy valaki leszólítsa. Hahh… Jó vicc. Soha senki nem merne a személyzet közül leszólítani… Jenna még el is mosolyodott a feltételezésen hiszen, egyszer, amikor hozzászólt az egyikhez valami fura kérdéssel unalmába, az teljesen pánikba esett, hogy mi lesz, hiszen nem tud válaszolni a főnök lányának. Az elején viccesnek találta a dolgot, utána viszont kínosnak. Senki nem mert vele szóba állni, bár ha a Smith lány kérdezett, készségesen válaszoltak, de a félelmük mindig érződött. Mindenki félt tőle, avagy apjától hiszen, ha Jenna elégedetlen, a főnök kirúg mindenkit, és a lánynak talán ez volt a legutálatosabb dolog mind közül, ami az apjával való kapcsolatába belevehető. Miért pont tőle függjenek emberek?
  Mikor a szálloda előcsarnokába ért, lassított léptein, hisz nem akart nagy feltűnést kelteni a rohanással. Ha pontosabban akarok fogalmazni azt mondanám: nem akart az átlagosnál nagyobb feltűnést kelteni hiszen, mindig megbámulják bármit is tesz, főleg, hogy egy kisebb bőrönddel, egy sporttáskával és
persze a kedvenc Chanel táskájával  - Azt is Rebecától kapta egyik
születésnapjára.- vonul.
  Minden szép emléke a lányhoz fűződött és mindenben, amit maga körül látott.
  Gyors tempóban ment a hotel parkolójában álló, sötétkék Porsche-hoz, s pattant be. Az ő kocsija és imádta, soha nem bízta egyik parkolós srácra sem.
  Indított, és kapásból nagy sebességre kapcsolt. Először nem tudta merre megy, csak
ki akart jutni a városból. New Yorkhoz képest, most elég gyorsan ment a közlekedés, mintha minden azt akarná, hogy tűnjön el innen.
Jen pedig kihasználta a jó közlekedést. Repesztett, ahol csak tudott.
Lekanyarodva egy autópályára,  megnézte, melyikre irányt is sikerült belőnie, s valamiféle izgatottsággal nyugtázta a kirajzolódó végállomást: Las Vegas.
 Mindig is el akart oda jutni, de még nem volt alkalma rá, pedig ő aztán tényleg bármit megtehetett, csak az apjának tudnia kellett volna róla. Azt pedig nem akarta. Las Vegast meg akarta tartani magának és a teljes felelősségtelen életet akarta ott kipróbálni. Igaz, itt is ezt csinálta, de ott, messze minden olyan embertől, akik tudhatják ki ő… Na, ez az igazán jó dolog. Becca volt az, aki vele ment volna, de már nem lehetett ott.    Érted is teszem! Helyetted is szétcsapom magam, hidd el! - mosolygott magában a lány.
Milyen érdekes fordulat…. Jenna, Rebeca halála és családja elől menekül, mégis ott köt ki, ami rájuk emlékezteti. Ez a tökéletesen szerencsétlen véletlen.
  Smith kisasszony felnevetett mikor ez eszébe jutott, ám ez nem volt vidám nevetés, inkább hatott idegesnek, mint sem boldognak.
 Maximumra állította a cd-n játszott számok hangerejét, reménykedve, hogy ezzel kizárja a nem kívánatos gondolatokat, amikből igen csak sok volt neki mostanában.
  Nagyon hosszú út állt előtte. A 2 526 mérföldes táv alatt, elkerülhetetlen számára az alvás, hiszen az utóbbi három napban összesen 6 órát alhatott vagy kevesebbet. 240-el repesztett az utakon, amik nem sokára kihalttá váltak körülötte.

  Egy kemény 6 órás vezetés után állt meg először egy benzinkúton tankolni. Mivel nem vitt magával semmi ennivalót, vett két szendvicset, egy üveg vizet és egy kávét. Kiült a kinti asztalok egyikéhez és a koffein mellé jólesően rágyújtott. Már nem érezte azt, hogy annyira rohannia kellene.
  1 órát ülhetett ott, ez idő alatt alaposan lecsappantva cigis dobozának tartalmát.
Fogta a szendvicseket és az üveg vizet és visszasétált az épületbe, és kért még két doboz cigarettát, amihez még személyit sem kértek tőle. Az öreg benzinkutas pasas, nagyon megbámulta és nem létező fogsorát kivillantva vicsorított a lányra, amit a bácsi vigyorféleségnek szánhatott, de közel sem hasonlított rá. Jen gyorsan lerakott egy papírpénzt a pultra majd kiviharzott az épületből, beszállt a kocsiban és már ott sem volt. Egy idő után már nem tartotta számon, mennyi ideje vezet, csak ment és ment.
  Rég sötét volt, amikor az órájára pillantott, ami hajnali kettőt mutatott, így a lány nagy sóhajjal állt meg a legközelebbi pihenőnél, s ülését hátradöntve próbált aludni, de nem nagyon akart neki összejönni.
 Eszébe jutott eddigi élete, és furcsa volt számára az egészet maga mögött hagyni. Egy részről boldog
volt, hogy elszabadult onnan hiszen, kevés jó emlék fűzte őt New York-hoz, s még, ami jó is volt, mostanra pokolinak tűnt, de legbelül valamiért még is siratta a rossz emlékeket.
 Mikor már két órája forgolódott kezdett ideges lenni.
 Az Istenért! Hulla fáradt vagyok, az, hogy kipihenhessem magam olyan nagy kérés? Basszus!
Nem próbálkozott tovább, felhajtotta az ülés támlát és tovahajtott.
-Fogd már fel! Bárhová mész, nem menekülsz a bűntudat és az emlékeid elől. Röhejes… Azt
hittem ennél okosabb vagy…
  Jen próbált úgy tenni mintha semmit nem hallana, de arca fal fehér volt. Becca meghalt. Becca meghalt, őt nem hallhatja, mondogatta magában.
-Hahh… Jesszus, mi komolyan barátnők voltunk?! Tudom, hogy hallasz, nevetséges, amit csinálsz… Előlem semmit nem rejthetsz el.
- Ki vagy?- Jen hangosan beszélt, de hangjában érezhető volt a félelem a csendes autóban.
  A zene nem szólt csak a kocsi motorzúgását lehetett hallani.
- Tudod te jól. Az, akit megöltél. Vagy már nem is emlékszel? Akarod, hogy elmeséljem? Nagyon izgalmas történet, de nem hosszú nyugodj meg- a hang nagyon gúnyosan hatott. Jenna megállt a leálló sávban, mert nem volt képes így vezetni, s levegő után kapkodott. - hmm… Volt egy lány, aki túl adagolta
a…- a hang mondta, mondta, de azt elnyomta a lány sikítása.
- Fejezd be! Neeem! Nem igaz! Nem direkt tettem! Te pedig… Te pedig nem Becca vagy… Becca nem mondana nekem ilyeneket soha. Ő tudja, hogy nem direkt tettem…- A Smith lány halkan szipogott. Utálta, hogy most ennyire gyenge. Utált ilyennek mutatkozni.
- Igazad van… Én nem Becca vagyok… - a lányban még az ütő is megállt, bátyja hangja hallatán.- Meglepettnek tűnsz…- A hang most nem a fejében szólalt meg hanem mellette. Oda kapta a fejét és nem akart hinni a szemének. Benjamin ott ült mellette.- Hidd el… Nem jó utat akartam neked kívánni. Szerettelek volna szembesíteni azzal milyen kis mocsok vagy… Tönkre tetted a családot. Igen te…
Szánalmas… Milyen most, hogy senki nem ugrál körbe? Hahh… Igazából meg kellene köszönnöm, hogy elmentél. Nélküled minden sokkal jobb lesz. Te csak egy kis élősködő csótány voltál apánkon… mindig csak a pénze kellett. Hogy dögölnél meg! Még a barátnődet is ki…
- Cseeeend! Takarodj innen! Nem tudom, hogy ki vagy de te nem lehetsz Ben! Takaroodj! - visította Jenna magánkívül. S Ben ekkor egy gunyoros mosoly kíséretében köddé vált, helyébe új ember jött.
 Én tényleg megőrültem… Ez nem lehetséges… most már az ájulás szélén volt a lány.
- Anya?-suttogta.
- Mi lett belőled?- a nő sírással küszködött. Nagyon hasonlított lányára. Barnás szőke hullámos haja rövidebb volt, mint lányáé, szeme azonban ugyan olyan zöld volt, csak neki a vidámság csillogott benne általában. Most azonban csak szomorúság és kétségbeesés látszott. - Dohányzol… Drogozol… Én nem így neveltelek!
- Anya én sajná…- Jen sírni kezdett. Nagyon rossz volt ezt anyja szájából hallani.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen leszel nem is szültelek volna meg! Vagy beraktalak volna egy árvaházba… - A két nő csak sírt a kocsiban. Nem akarta elhinni, hogy anyja így érez.
- Anya… Megváltozom, ígérem, csak maradj velem! Kérlek! Menni fog, csak maradj itt!- Könyörgött elkeseredetten Jenna.
- Már késő. - Nem lehetett tudni, hogy mire érti: nem maradhat itt vagy, hogy lányának már késő a változáshoz. Talán mindkettőre. - Már késő. - ismételte magát az asszony, azzal eltűnt. A kocsiban lévő személy pedig csak zokogott és zokogott.
  Újabb ember jött.
- Kitagadlak. Nem kell nekem egy olyan ember a családban, aki fenyeget - apja hűvös modorára megrezzent a lány és felnézett rá. Michael teljesen szobor arccal nézett rá.
- Te… Tessék?- Hitetlenkedett Jen.
- Szégyent hozol rám! Egy roncs vagy! Még is ki akarna magának egy ilyen gyereket? Nem akarok miattad bukni az üzletben. - Ez a hang nem idegen volt Jenna számára. Nem nagyon beszéltek apjával, és soha nem volt szeretetteljes  beszélgetést. De ez a hangnem, teljesen olyan volt mintha valami undorító
senkiházival beszélne Mike. - Nem merj többet haza jönni!- Azzal ő is eltűnt. A fiatal teremtmény a kormányra hajtotta a fejét úgy sírt. Nem… Ez nem lehet igaz. Még is ki az, aki ezt a borzalmas játékot játssza vele?! Talán bolondok házában a helye.
  Ezekre mondják azt, hogy olyan, mint egy rossz álom. De ez nem igaz. Ott meg van az embernek, azaz érzése, hogy felkel és megnyugszik. A Smith lány semmiféle ébredésről nem ábrándozhatott. Fél órába tellett mire azt elérte, hogy átlásson a könnyfátylon a sírás végett. Ivott egy kortyot, megtörölte szemét és tovább indult. Nem hallott most hangokat, de tudta, hogy vele vannak vagy van az aki ezt a szörnyűséget játssza vele.
Nem hitte, hogy azok az emberek, akik mellett felnőtt ezt mondanák róla. Vagy még is? Ennyire szörnyű ember lenne?
Nem evett semmit egész úton, sőt négy napja nem evett rendesen, max. pár falatot, mégsem volt éhes, úgy érezte egy falatot nem tudna lenyelni.
Tövig nyomta a gázpedált, és meg sem állt Vegasig. A szép zöld vidéket lassan felváltotta a kietlen sivár pusztaság, ami elég jól tükrözte a lány lelki állapotát.